Az ereszcsatornák, bár nem kifejezetten feltűnő elemei épületeinknek, jelentőségük mégsem elhanyagolható, ugyanis, ha tönkremennek, szó szerint mi ihatjuk meg a levét.
Általánosságban mondható, hogy az ereszcsatornák karbantartására jóval ritkábban gondolunk, mint otthonunk más elemeire, ami nem is meglepő, hiszen nincsenek közvetlenül szem előtt. Ha eszünkbe is jut, annak gyakran már oka van. Szerencsés esetben ez csak a levelektől történő eltömődést és annak megszüntetését jelenti - tehát egyszerűen orvosolható. De mi árulkodhat arról, ha nagyobb a baj és a víz pontos elvezetéséhez egy gyors tisztítás nem elég?
Ha a hétköznapokban ritkán is nézünk „a fejünk fölé”, téli időszakban szembetűnő lehet, ha jégcsapok jelennek meg az ereszen. Ilyenkor érdemes a jelenséget közelebbről is megvizsgálni. Előfordulhat ugyanis, hogy a csatorna elhasználódott, elemei szétcsúsznak, anyaga (ami napjainkig is a leggyakrabban alumínium vagy acél) rozsdásodásnak indult és ennek következtében kilyukadt. Így pedig a hatékony vízelvezetés nem valósul meg, ami problémák sorát hozhatja magával.
Egy nem rendeltetésszerűen működő ereszcsatorna miatt az épület oldalfalai, illetve az aljzata is az átvizesedés veszélyének lehetnek kitéve. Ez hosszútávon a vakolat állandó ázását jelenti, aminek rövidtávú következménye a repedések keletkezése, illetve középtávon a réteg lehullása. Ennek bekövetkeztével máris több, megelőzhető javítási munka hullik a nyakunkba. És ez még csak a kisebb baj! A falak állandó vizesedése következtében ugyanis a belső terekben - falakon, bútor mögött vagy plafonon - penészfoltok jelenhetnek meg, aminek már komoly egészségügyi kockázata is van.
Egyiket se várjuk meg! Érdemes évente egyszer-kétszer ellenőrizni, tisztítani az ereszcsatorna-rendszert, ideális esetben a csapadékos időszak előtt, arra felkészülve.
Különböző típusú modern, ellenálló vagy korróziómentes ereszcsatorna-rendszereinkről bővebb információt az Önhöz legközelebbi MATERIX Építőanyag-szakkereskedésünkben kérhet!